.:13.Felvonulás:.

Na, amint látjátok VÉGRE befejeztem a részt, és fel is rakom. Remélem tetszeni fog, ha már ennyit vártatok rá. Mielőtt elfelejteném, ami lehetetlen R.I.P Philip Seymour Hoffman! You will always be our Plutarch <3 Jó olvasást :) Ja, és remélem látjátok, hogy nevet változtattam. Mától a nevem Pansy Graham Úgyhogy most utoljára írom nektek azt, hogy: Lots Of Love Reni Everdeen :)  
_______________________________________________________________________________
Reggel szívem szerint sikítva kirohannék a világból, mert tudom, hogy hamarosan megérkezünk a fővárosba. És még mindig nem fogtam fel, hogy a húgom és a legjobb barátnőm ikertesója lesz a kiválasztott. Felülök az ágyon, és a fejemre húzom a takarómat. Most körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy szellem. De jó is lenne, ha most egy szellem lehetnék. Láthatatlan, és átlátszó. Kísérteném Snow elnököt. Igen, igen ez jó. Snow sosem lenne egyedül. Követném mindenhova, és néha béna szellem hangokat hallatnék, mint: Búúúú, meg Bohooo. Egyszóval én ellennék Snow meg kikészülne. Érzem, hogy a vonat zötyög szóval már a második körzetben járhatunk. Ezek szerint egy-két óra, és megérkezünk a Kapitóliumba. A fejemet rázom, amitől a takaróm is rázkódni kezd. Kitapogatom az ágy szélét, és megpróbálok leszállni róla. Talpra ugrok, és még mindig szellemként kezdem keresni a szekrényt. Amit persze meg is találok pár perccel később, de úgy, hogy szépen beleverem a fejemet. Felszisszenek, de hála istennek csak egy kicsit fáj mert a takaró felfogta az ütközést. Kihúzom a tolóajtót, és egy könnyű ruha után kezdek tapogatózni. Nem tudom, hogy milyen színű a ruha sőt még azt sem tudom, hogy hogyan néz ki, mert csak kikapom a szekrényből, és visszamegyek az ágyamhoz. Vagyis visszaszeretnék menni, de nem tudok. Beverem a lábamat az ágy sarkába, és hanyatt esem. Szép volt, Chanel! Ezt remekül megcsináltad! Felugrom a földről, és sikeresen le fejelem az ágy azon részét, ahova bevertem a lábamat. Hogy lehetsz ilyen béna Chanel? Vagyis én nem vagyok béna csak a fejemen van ez a takaró, és emiatt kicsit ügyetlen vagyok. Csapkodok egy párat a karommal, hogy sikerüljön leszedni magamról a takarót. A földön landol a pehely könnyű szellem jelmez. Megfogom a citromsárga ruhát, amit sikerült kitapogatnom, és belebújok. Hozzá illő szandált veszek fel, és kimegyek a kabinomból. Nem érdekel, hogy mentorként illene példát mutatnom a kiválasztottaknak, és időben kiérni. Most éppen lázadok a rendszer ellen. Agyban. Összefonom magam előtt a karomat, és megmarkolom a ruhám szélét. A hajam belehull a szemembe, és ettől ismét szellemnek érzem magamat, mert nem látok semmit. Nem is fogom belőle kiseperni még azért sem. Persze mire kiérek úgy érzem, hogy megvakultam ezért előre hajolok, majd hátra, és kizúg a szememből a hajam. Effie Trinket kivételesen nem olt szét, amiatt, hogy elkések, ezért nyugodtan ülök asztalhoz. A tányéromra egy zsömlét veszek ki, amit megkenek dzsemmel. Colette velem szemben ül, és lehajtott fejjel rágcsálja a sütijét, amit kiszedett magának. Owen mellette ül, és narancs levet iszik. Katniss ül mellettem, és belerúg a bokámba. Felszisszenek, és összehúzott szemekkel meredek rá.
- Mi van? - tátogok némán. Katniss a húgomra bök. Ja, igen. Én vagyok a mentora. Valamit csinálnom kellene. El kellene mondanom neki a mai menetrendet. De ehhez nincsen kedvem! Nem akarom, hogy a húgom is átélje azt, amit én már egyszer átéltem. A viadalt. A számon keresztül távozik a levegő, és a szokásos kapitóliumi mosolyommal bámulok Colettere.
- Szóval. Nem sokára megérkezünk a Kapitóliumba. Ott hagyjátok, hogy kezelésbe vegyen benneteket a kis csapat. Utána találkozhattok a stílustanácsadóitokkal, akik majd felöltöztetnek benneteket a felvonulásra. - mondom el egy szuszra az egészet. Colette félre néz, és előrébb hajol. Tudom, hogy mit csinál. Amikor ideges mindig összeszorítja a kezeit a térde között, és igyekszik összegörnyedni. Barna haja fátylat von kettőnk közé, és próbál megnyugodni. Owen viszonylag nyugodtan dobol a lábával a földön. Nem tudom, hogy még mennyi idő, mire megérkezünk a Kapitóliumba. Remélem már nem sok, mert megőrülök! Vagyis, ha megőrülök, akkor tényleg el kell mennem egy pszichológushoz, aki majd kikúrál. Az ablakon keresztül megpillantom a Kapitólium hegyvonulatait. Teljesen lesápadok, és szaggatottan kezdem szedni a levegőt. Nem! Ez nem lehet! Nem akarok még itt lenni. Ez vicces, mert az előbb még megakartam érkezni, de most visszaszívom az egészet. Azt akarom, hogy a vonat álljon meg, hogy letudjunk róla ugrani, és tudjunk visszamenni a tizenkettedikbe! Owen az ablakhoz rohan Colette viszont tovább ül az asztalnál, és előre-hátra hintáztatja magát. Tudom, hogy mindjárt megáll a vonat, és elkezdődik a viadal. Nekem mg végem. Végig kell néznem a húgom halálát. Hirtelen remegni kezdek. Nem! Az én húgom nem halhat meg! Erős lány. És ravasz. Nagyon ravasz. Meg tudja nyerni. Ő nem olyan, mint a többi 13 éves kiválasztott. Ő más. Az ablakok elsötétülnek, és tudom, hogy az alagútban vagyunk. Amitől már csak egy lépés az Átalakító központ. És nem is tévedek sokat. Ugyanis alig két perccel később már a fura emberi lényeknek nevezett alakokat látom meg. Owen ideges mosollyal integetni kezd. Támogató vadászás.
- Colette. - suttogom. A lány felemeli a fejét, és belenéz a szemembe. - Menj és integess. Kérlek. - nézek rá könyörgően. Colette arca megvonaglik, és eltolja magát az asztaltól. Pár kisebb lépéssel az ablakhoz megy, és fanyar vigyorral az arcán integetni kezd a gyilkosainak. Bár igazából nem is ők a gyilkosok. Hanem Snow. Kiráz a hideg, amikor a vonat fékez egyet. Megjöttünk. És most tényleg. Az ajtó kinyílik, és tudom, hogy most már abszolút nincsen ki út. Akármennyire is kerestem most már nincsen! Le kell szállnunk erről a szerelvényről, és bele kell csapnunk a lecsóba! Katniss karon ragad, és finoman húzni kezd. Colette követ minket, és együtt leszállunk a vonatról. Átvágunk a tömegen, és sötétített ablakú kocsikba szállunk. Összekulcsolom az ujjaimat, és az ablakon keresztül a várost nézem. Már megkezdődött a visszaszámlálás a viadalig. A hideg is kiráz tőle. Ma már sokadjára. Megint csak sikítani akarok, de erre nincsen sok esély. Főleg úgy, hogy megérkeztünk  a központ elé. Felmerül bennem a kérdés, hogy, amíg a Owen, és Colette átalakulnak, addig nekem mit kell csinálnom. Azonban nem maradok sokáig tudatlan. Ugyanis Katniss azonnal választ ad a gondomra. 
- Megmondod Cinnának, hogy a húgod nem vesz fel magas sarkút! - először nem értem, hogy mit akar mondani, de aztán leesik. Cinna biztos, hogy úgy akarja, öltöztetni Colettet, mint anno engem. Colettet, és Owent elvezetik a szobájukba, ahol kezelésbe veszik majd. Én meg már éppen meg szeretném keresni Cinnát a volt stílustanácsadómat, amikor valaki megkocogtatja a vállamat.
- Cinna! - mosolyodok el, és megölelem. Cinna nevetve  viszonozza a gesztust.
- Katniss mondta, hogy beszélni akarsz velem. - mondja. Aprót bólintok. Igen beszélni szeretnék vele.
- Colettet ne robbantsd fel! - kezdem. Cinna felnevet. - Nem úgy gondoltam. Hanem úgy, hogy ne legyen rajta semmi feltűnő. Érted? - hajolok hozzá közelebb, hogy nyomatékosítsam az egészet.
- Nyugi. Semmi ilyet nem terveztem. - rázza meg a fejét mosolyogva. - Az idei viadalon nem a körzeten lesz a hangsúly.
- Mi? - kerekedik el a szemem. - Hogy érted, hogy nem a körzeten lesz a hangsúly? - vonom fel a szemöldökömet kérdőn.
- Portia és én arra gondoltunk, hogy idén megmutatjuk Snow elnöknek, hogy az ő szívén szárad a gyerekek halála. Ezért most Colette és Owen is gyereknek lesz öltöztetve.
- Nem értem. - vakarom meg a kezemet fej rázva.
- Chanel! Coletten semmi smink nem lesz. Se semmi olyan, ami azt mutatná, hogy ő felnőtt. Ő az új törvényt fogja szimbolizálni. Azt, hogy gyerekek halnak meg. Kis gyerekek. - teszi a kezét a vállamra. Ez nem is rossz ötlet. Hálásan borulok Cinna nyakába, és elerednek a könnyeim. Az elkövetkezendő időben, amíg Colette felkészül a felvonulásra Katnissel beszélgetek egy kis szobában. Megbeszéljük, hogy mekkora szívás ez az egész. Hogy a húgom lehet meghal az arénában, és, hogy én semmit nem tehetek ellene. Aztán elérkezik a várva várt pillanat. Effie vigyorogva ecseteli, hogy mennyire szuper Cinna és Portia ötlete miközben a helyünkre kísér bennünket. Én csak bólogatok, és megigazítom magamon a világos piros ruhát. Nem nagyon vacakoltam azzal, hogy mit vegyek fel. Mivel nem is nagyon érdekel. A számat harapdálva nyújtogatom a nyakamat hátha elindult már a nyitó ünnepség, de még egy kocsi sem indult el. A közönség zúgolódva, és fecsegve nézik a köröndöt. A szívem a torkomba ugrik, amikor meglátom az első körzet kocsiját. Rachel vörös haja fonatokban omlik le a vállára. Csillogó ruhakölteményt visel, és integet. Mögötte a második körzet kocsija jön. Idén is valami harci ruha van rajtuk. A negyedik körzetbeli fiú most még csinosabbnak néz ki. Mint egy Olimposzi isten! De komolyan. A tömeg ujjongva kiabálja a nevét, amit én is meghallok. Sebastian. A hetes lányból fát csináltak, mint minden évben. Florence búzakölteményben integet, és puszit dobál. Az emberek rá ismernek benne Fallonra, mivel nagyon ujjonganak neki. És, amikor már azt hiszem, hogy ők keltenek nagy benyomást megérkezik a tizenkettedik körzet kocsija.

Colette fehér habos ruhát visel, és abszolút semmi smink nincsen az arcán. A haja hajráfszerűen be van fonva, és hátul kontyba van kötve. Annyira szép, hogy rá sem ismerek. Pedig egyszerű a ruhája, de mégis érzem, hogy Cinna elérte a célját. A közönség elkomorul a lány láttán, és összenéznek. Igen! Ez volt a cél! Hogy elgondolkodjanak azon, hogy mire készülnek ezek a gyerekek, kiválasztottak. Arra, hogy megölessék magukat az arénában! Arra, hogy feláldozzák magukat! És mindezt az ő szórakoztatásukra. Colette mosolyogva felemeli a kezét, és integetni kezd. Tudja, hogy mi a dolga. Megmutatni, hogy ő éppen halálra készül. Megmutatni, hogy ő az én húgom, aki önként jelentkezett. Hogy a kis húgát kihúzták az aratáson. És ez a Kapitólium hibája. Miattuk rendezik meg minden évben az Éhezők Viadalát. Miattuk gyászol egész Panem! És erre most talán ők is rádöbbentek. Arra, hogy nem a kiválasztottak a gyilkosok. Hanem Snow elnök!